A WasserStartot is képviselő Classica 3. helyezést ért el Balatonkenesén, a Nautic országos bajnokságon, 2010. július 24-29-én. A Balatonon szokatlanul szeles időjárási körülmények és a bajnokságokon megszokott feszültségek közepette az első helyet a többszörös Kékszalag győztes és magyar bajnok Litkey Farkas, a másodikat a profi csapattal induló Gyöngy szerezte meg. A Classica teljesítménye hullámzó volt, korai rajt miatt történő kizárás és egyéb problémák rontották futamjai átlagát. Az utolsó nap ismét beerősödő szél viszont ismét a Classicának kedvezett, s így, szinte hihetetlen módon, de behozta nyolcpontos hátrányát és leszorította a dobogóról a Szentágotát. A végső sorrend itt található >>> A Telesport összefoglalója itt olvasható >>>

Szubjektív beszámoló a kormányos tollából

Amikor valaki verseny előtt megkérdezte tőlem, hogy melyik helyezést várom a verseny végére, kissé csalódott képet vágott amikor azt feleltem hogy reálisan a 4. várható. Furcsa is lehetett ilyesmit hallani, hiszen a Classica pár hete Nautic osztályban megnyerte a Kékszalagot, a legtöbb idei versenyen is az első helyeken végzett, és ez nem volt másképp az elmúlt években sem. Mégis, elég régóta vitorlázom ahhoz, hogy mérlegelni tudjam a különböző tényezőket. A Nautic osztály évről-évre erősebb, nemcsak a csapatok javulnak és egészülnek ki félprofi vitorlázókkal, de technikailag/felszereltségileg is egyre több hajó áll magas szinten - a Classica fölött. A mi vitorlázatunk már öregedőben van, pontosan látszik hogyan esik vissza a hajó sebessége a tavalyi év óta, miközben a csapat ugyanakkor egyre összeszokottabb. Az idei év sikerei - a látszattal ellentétben - korántsem a hajó sebességében keresendő. Télen sokat vitorláztam Új-Zélandon, így a szezont jó gyakorlatban kezdtem el, az ellenfeleknek pedig még "melegedniük" kellett. A Kékszalag inkább idegjáték volt; ebben jó vagyok mert makacs vagyok mint az öszvér, a feladásról szó sem lehetett, míg több ellenfél testileg-lelkileg megroggyant a flaute és a szúnyoginvázió terhe alatt. Nem hallgathatom el azt sem, hogy a Kékszalagos sikerhez jelentős mértékben hozzájárult a legénység körében kitörni készülő  (és a fröccsözés megindítását célzó) zendülés elfojtása is a tisztikar által. Ennek ellenére lényegében a Kékszalagon sem volt jó sebességünk, a gyorsabb Nauticok simán otthagytak minket amikor mellénk álltak, taktikailag viszont szerencsések voltunk. A bajnokság előtti pénteki regatta pedig egyértelműen megmutatta hogy a sebességünkre nem apellálhatunk. Mindent egybevetve, a bajnokság nyitányakor a 4. hely becslése bizonyos szempontból még optimista is lehetett, mivel gyenge szélben ennél több hajó tekinthető nálunk gyorsabbnak. Persze ez nem jelentette azt, hogy ne céloztuk volna meg a dobogót; sőt, bizonyos hajókat presztízsbéli okok miatt mindenképp szerettünk volna megverni.

A rajtok is meglehetősen kiélezettek voltak: a Classica lee-ben

Az első nap sűvítő, harminc csomó körüli szelet hozott, és a rendezőség a halasztás mellett döntött. Mivel úgy véltük, hogy az erős szél nekünk kedvezne, igyekeztünk nyomást gyakorolni a rendezőségre és kimentünk edzeni, amiben persze a halasztáskor jól ismert feszült unalom elűzésének szándéka is közrejátszott. Egyes reffben (!) jót vitorláztunk a Siófok és Almádi közti vízterületen, az igaz hogy csak kisspinakkert húztunk. Aznap azonban már nem rendeztek futamot.
A másnap szintén friss, 20 csomó körüli szélben indult. Ez változatlanul kedvezett nekünk, hiszen számos egyébként gyors és jól vitorlázó hajó "elcsúszott a banánhéjakon". Az (egyébként gyenge szeles) előversenyből már kiderült hogy a Kísértést nem tudjuk fogni, így nem volt meglepetés Farkiék fölénye, illetve hogy a Gyöngy stabilan második. Nagy örömmel konstatáltuk, hogy a 3. helyért sincs nagy harc, szinte "unalmas" bajnokságnak néztünk-nézhettünk volna elébe. Ennek ellenére harcos volt mindegyik menet, hiszen cirkáló szakaszban változatlanul sok volt a problémánk, hátrányunkat hátszélben tudtuk behozni; az viszont az erős szél miatt ez minden hajónak igazi kihívás volt. Farkieék sem csak egyszer estek el..
Az erős szeles hátszelezésben meglepően jól teljesített  csapatunk, több esetben sikerült a lee-bóját elsőként venni, azután viszont a Gyöngy és a Kísértés általában beért minket. A mezőnyt ugyancsak megosztotta a reffelés kérdése: jó néhányan csökkentették a vitorlázatot, így néha Farkiék is a Kísértéssel, a Gyöngy és a Classica azonban kitartott a teljes felületű grósz mellett, s ez fizetett is a hátszelekben. Persze a Kísértés ezt a hátrányát valami irdatlan méretű hátszéllepedővel (sikeresen) ellensúlyozta, és ha el is estek vele, gyakorlatilag másodpercek alatt visszaállították a hajót és visszahúzták a golyót. Alig hittünk a szemünknek, hogy Farki ilyenkor alig-alig vesztett pár tízmétert, s ezt könnyedén behozta.

A második nap is papírforma szerint indult, de végül ez hozta nekünk az elviselhetőségi szint határán mozgó izgalmakat. Az aznapi egyik első futamban 3. helyet értünk el - akkor még nem tudtuk hogy korai rajt miatt kizártak. A ménkű viszont csak ezután csapott be. Az egyik lee-bójavétel után koccantunk régi ellenfelünkkel, a Szentágotával, mi voltunk az utolérő hajó. (a végzet nem ismer véletlent: a rúdból kicsúszó kormányhosszabbító egy fatális sorozatot indított el). Az eset egyelőre tiszta sor, volt szerencsére csak jelentéktelen koccanásról volt szó, az első adandó alkalommal meg kell csinálni a 360-at (a versenyutasítás módosította a 720-as büntetőfordulót). Valószínűleg azonban a futambeli jó hely elvesztésének réme és a feszültség már csőlátást okozott. Így éppen csak annyira ejtettünk le balcsapáson büntetőforduló céljából, hogy a bóját sorban kerülő mezőny alatt éppenhogycsak elférjünk, mihamarabb megcsináljuk a fordulót és gyerünk tovább! Nem vettem figyelembe pár dolgot: a 20 csomós szelet, azt hogy büntetőfordulót nem gyakoroltunk a csapattal, hogy nem én kezeltem a nagyvitorlát, illetve hogy egy hajó (a Fantom) a bóját véve lecsúszott és felénk tart. További hiba volt az is, hogy a büntetőfordulót felélesedéssel kezdtük, így átfordulva pont a felénk közeledő Fantom előtt kellett (volna) egyre gyorsulva leejteni és halzolni. Leejtés közben azonban nem engedtük ki eléggé a vitorlákat, a hajó megluvolt, és majdnem frontálisan ütköztünk a Fantommal.
A további részletektől megkímélem a Nyájas Olvasót. Csüggedség vett erőt rajtam, hiszen a tavalyi bajnoksági haváriák után elhatároztam hogy nem töröm össze többet a hajót, most meg milliós hajókat zúztam le, lelki szemeim előtt a biztosítótársaságok igazgatói dörzsölték a markukat. Viszont a csapat erejét mutatja, hogy elsősorban Doki fellépésére folytattuk a futamot, és 9. helyen befutottunk - bár gyakorlatilag az utolsó helyről jöttünk fel, nem valami nagy szám, azonkívül az okozott kár miatt kérdéses volt hogy nem óvják-e ki ezt is. A végelszámolásban azonban ennek a 9. helynek döntő szerepe lett...

Még a Fantom is elfeküdt a spinakkerrel

Kiérve a partra értesültünk arról, hogy korai rajt miatt törölték 3. helyünket is, a 9. helyezéssel járó futamtól pedig valószínűleg különösen nagy kárt okozó baleset okozása miatt valószínűleg vissza kell lépnünk. Mivel csak egy futamot lehet ejteni, így, szinte a semmiből, a Rauschenberger Miki által kormányzott Szentágota került a harmadik helyre,  egyébként aznap nagyon jól vitorlázva, gyakorlatilag behozhatatlan előnnyel előttünk az utolsó, harmadik versenynap előtt. Nemcsak hogy dobogós esélyeink szálltak el, de mentálisan is elég rosszul álltunk, főleg én, hiszen minden más alkalommal úgy érzem mintaszerűen vigyázok a hajóra, most pedig  úgy néz ki mint egy aknamező - az ellenfelek, akik már nem is ellenfelek, pedig fellelkesülve vághatnak neki az utolsó napnak, ha egyáltalán lesznek még futamok. Nem tudom elhallgatni azt sem, hogy az esti fogadáson a rivális milyen őszinte és sugárzó (kár?)örömmel nyugtázta az aznapi kálváriánkat.

Az utolsó napra tehát a minden mindegy érzésével vitorláztunk ki, de korántsem apátiában, hanem azzal a gondolottal hogy mindent visszateszünk a korábbi kerékvágásba, azaz: kiélezett lee-rajt, nem reffelünk továbbra sem, spinakker nem kérdés, üsd-vágd nem apád, stb. Az időjárás pedig elkezdett nekünk dolgozni; napsütés és frissülő szél a vizes Bakonyból, Sobri Jóska tüzes lehellete. A játék az első naphoz hasonlóan zajlott, a Szentágotát vertük, de csak egy-egy hellyel, összetettben alig kerültünk közelebb hozzá. Az utolsó futam azonban váratlanul alakult: az erős szélben 2. helyet csíptünk el (a Kísértés már nem vett részt az utolsó futamban), bár mi is estünk egyet (az elsőt és egyetlent az egész sorozat alatt). Láttuk hogy a Szentágota lemaradt, és hogy elszakad a blisztere, de ennek önmagában nem tulajdonítottunk jelentőséget, hiszen úgy véltük, legfeljebb ezt a futamot ejti. Valami azért volt a levegőben, de fejben lehetetlen volt kiszámítani az eredményeket. Végül a parton derült ki hogy pontegyenlőséggel megvan a bronzérem.

Az említett események miatt a helyezést kissé az igazság pillanataként értük meg. A körülmények miatt ez volt a maximum ami a felszerelésből és magunkból kihozható volt. Számunkra elképesztően izgalmas verseny volt, nem is beszélve arról hogy (balatoni mércével pláne) rendkívül szeles, élvezetes vitorlázáson vettünk részt.
A verseny tanulsága, ahogy azt Csury Zolival is megbeszéltem, az, hogy Nautic osztályban már nem lehet idősebb vitorlázattal beleszólni az elsőség kérdésébe. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a 20 csomó fölötti szélben a hajók elég sokat estek; ez a limitálatlan nagyságú hátszélvitorlázatnak is lehet következménye. Azonkívül mint az közismert, a Nautic osztály magában foglal ún. 311-es (3-4. helyezettek) és 330-as (1-2. helyezettek) hajókat is; ezen a bajnokságon azonban nem lehetett kijelenteni hogy bármelyik is jobb lett volna a másiknál, sokkal többet számított a csapatmunka, rutin, és persze a sebesség.

A Classica csapata 2010-ben: Máté, Marci, Tamás, Doki, Csipi, Carsten.

A fényképek Kiss Zsolt-Bálint galériájából valók.