A tenger és a tengerpart a szakavatott hajós számára éppúgy tele van a tájékozódást segítő „tereptárgyakkal” mint a rutinos túrázó számára a szárazföld. A tájékozódáshoz azonban elengedhetetlen néhány segédeszköz is, ezek közül legfontosabbak (az adott kiadási évre vonatkozó) hajózási térképek, a hozzájuk tartozó eszköztár (vonalzó, osztókörző, szögmérő), valamint a kompasz (hajózási iránytű) – nyílt tengeri hajózáshoz pedig a szextáns, kronométer (és a hozzájuk tartozó számítási táblázatok). Az eszköztár további kiegészítői lehetnek az árapálytáblázatokat és egyéb navigációs számítási segédleteket tartalmazó hajózási almanachok, az egyes vízterületek, partszakaszok és kikötők sajátosságait részletekbe menően bemutató pilotkönyvek, valamint a részben már kötelező felszerelésnek számító elektronikus kiegészítők: mélységmérő, vhf rádió, sebességmérő, GPS, ésatöbbi.
Általános szabályként leszögezhető, hogy a navigálás során a mechanikus eszközök jelentik a végső szót; még ha az elektronikus felszerelést használjuk is, minden információt ellenőrizni kell a „térképasztalon”. A hajó pozícióját a szélesség- és hosszúság függvényében (ebben a sorrendben), az általános fokhálózatnak megfelelően adjuk meg. A formátum lehet
1. fok; 2. perc; 3. másodperc (Degree:Minute:Second – DMS)
1. fok; 2. perc (Degree:Minute – DM), ahol a perceket tizedekre osztják, vagy
1. fok; tizedek (Decimal Degree – DD).
A Wasserstart Sportkör GPS koordinátái tehát
46°51’03’’N 17°52’21’’E (DMS), vagy 46.850833N 17.8725E (DD), illetve 46°51.050N 17°52.350E (DM).

A navigáció gyakorlatilag már indulás előtt megkezdődik, amikor meghatározzuk a követendő útvonalat. Ha ezt berajzoljuk a hajózási térképre, elméletileg ugyan lehetséges volna végig a kívánt útirányon haladni úgy, hogy menet közben mindvégig követjük a térképről leolvasott kompasz-szögeket. Persze már az útirány-meghatározáskor figyelembe kell venni a (térképen is feltüntetett, a kiadási dátumnak megfelelő) variációt, azaz hogy a mágneses észak hány fokkal tér el a földrajzi északtól. Az utazás előtt vagy elején a kompaszt tovább kell korrigálni a deviációs értékkel is; azaz hogy a hajó fémalkatrészei mennyiben térítik el a kompasz szögeit. Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk ellenőrizni, hogy hajónkkal a hajózási (azaz szögtartó mercator-) térképen is azonosítható két tereptárgy által meghatározott (és a térképen meghatározott szögben fekvő) egyenes vonalra állva összevetjük a kompaszunk által meghatározott értéket a térképes adattal. A variáció és a deviáció figyelembe vételével jól meghatározható, hogy milyen szögeket kell követnünk a kompaszon ahhoz, hogy tartani tudjuk a térképen meghatározott útirányt.
A dolog persze korántsem ennyiből áll, hiszen minél tovább követjük „vakon” a kompaszt, annál nagyobb lesz az eltérés az útiterv és a valós pozíció között, hiszen a különböző erősségű és irányú szél, az áramlás, a hajó fizikai tulajdonságai (pl. sodródás), valamint a hajóvezetés sajátosságai (azaz hogy szinte lehetetlen egyenesen vezetni egy hajót) folyamatosan letérítik a vitorlást a „kijelölt” útról. Az említett okok miatt a hajó pozíciójának meghatározása tehát folyamatos korrekciókra szorul.
Ezt a térképen is azonosítható (legalább kettő, de lehetőleg minél több) jellegzetes parti tereptárgy bemérésével végezhetjük el, kézi kompasz segítségével. A térképre berajzolva a metszéspont megadja a hajó valós pozícióját, amely ismeretében korrigálhatjuk útirányunkat. A helymeghatározásban további segítséget jelenthet a hajóról szemlélve két tereptárgy egybevágása; ez ugyan a pontos pozíciónkat nem adja meg, de meghatározza azt a tengelyt amelyen hajónk pozíciója található. Különösen veszélyes part menti vizeken, illetve öbölbe, kikötőbe való behajózáskor lehetnek hasznosak a különböző vizuális elemekre vagy mélységmérésre épülő part menti navigációs technikák: az egymástól távol lévő de bizonyos szögben közelítve egybevágó tereptárgyak azonosítása, a mélységi kontúrvonalak észlelése (az árapály figyelembevételével), parti tereptárgy szögének bemérése hátrafelé, a kétoldalt lévő veszélyes vízterület szögeinek meghatározása a célponttól (azaz hogy milyen szögtartományon belül lehet haladni), fordulópontok meghatározása (azaz hogy egy adott tereptárgy mikor esik egy adott irányszögre), valamint az irányszög és a sebesség alapján egy becsült idő meghatározása a következő pozíciópontig való eléréshez. Az összetett parti menti navigációhoz célszerű egy (az árapályt is figyelembe vevő) előzetes tervet készíteni.
Az éjszakai part menti navigációt könnyítik meg a világítótornyokból sugárzott különböző vezérfények. Az egybevágó orientációs fények azt az útvonalat határozzák meg, amelyen a partot biztonságosan lehet megközelíteni. Az irányfények vékony laterális szektorokat világítanak, és a piros/zöld között lévő fehér szektorban biztonságos a kikötő megközelítése, illetve elhagyása. A szektorfények pedig a veszélyes területek felé eső szögtartományokba színes fényt sugároznak.
Amennyiben nincs lehetőségünk a hajó pontos pozíciójának meghatározására, a biztonságos haladás érdekében meg kell azt becsülnünk. Erre akkor van lehetőségünk, ha ismerjük a hajó kormányzott útirányát (azaz a kompaszszöget) és a megtett távolságot. A valós megtett útirány meghatározásához a legutolsó ismert pontból meghatározzuk a vitorlázott kompaszszöget, abból kivonunk vagy hozzáadunk 5 fokot attól függően hogy melyik oldalról ért minket a szél (sodródás a szél következményeként), valamint a végeredményt még módosítjuk az áramlás irányával és sebességével. A becsült pozíció természetesen a kompaszhiba, a vízi- és szélviszonyok változandósága valamint a kormányzás korlátozott következetessége következtében meglehetősen pontatlan, s ennek következtében a becsült pontot egy „bizonytalansági kör” veszi körbe, amely rossz idő és erős áramlás esetében akár a megtett út 10%-át is elérheti. Minél nagyobb a megtett út, annál nagyobb lesz a hajó lehetséges pozícióját tartalmazó bizonytalansági kör, amely egyébként újabb adatok birtokában csökkenthető – például ha a hajó elér egy térképen beazonosítható mélységi kontúrt, a bizonytalansági kör bizonytalansági vonallá változik. A biztonságos haladás érdekében a bizonytalansági köröknek kívül kell maradniuk a veszélyes területeken.
A helymeghatározás mostanra legelterjedtebb (és egyik legprecízebb) elektronikus eszköze természetesen a GPS, mely a föld körül keringő műholdak segítségével határozza meg a hajó pozícióját, az esetek 95%-ban 15 m-es hibahatáron belül. A műholdak elhelyezkedésének megfelelően a pontossága tehát változó; amikor a műholdak közel esnek egymáshoz, kevésbé akkurátus (Vö. HPoP – Horizontal Dilution of Precision). A műszeren sok minden beállítható; érdemes figyelni a rendelkezésünkre álló térkép megjelenési dátumára is. Beállítható általában hogy földrajzi vagy mágneses északot mutasson, illetve hogy a távolságokat milyen mértékegységben jelezze (érdemes a hajózási térképpel kompatibilis tengeri mérföldet választani). A GPS egyik előnye a programozhatósága, s így különböző, a navigációt segítő referenciapontokat menthetünk el benne. A papírtérképen azonban ellenőriznünk kell hogy a GPS által megadott szögek és távolságok egybeesnek-e a papírtérképen mért adatokkal.
A GPS-ben eltárolt pontokkal tehát gyakorlatilag megtervezhetjük útvonalunkat. Érdemes az egyes pontokat nem a térképen is feltűntetett tereptárgyakra helyezni, hogy ezzel is csökkentsük a zátonyra futás kockázatát, és ne felejtsük el, hogy forgalmas vízterületen, valamint jellegzetes parti kiszögelléseknél sok hajó használhatja ugyanazt az útvonalat. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a GPS nem veszi figyelembe az áramlást, így ha ilyen esetben mechanikusan csak a GPS szögre vitorlázunk, valójában hosszabb (és veszélyesebb) útvonal vitorlázunk két pont között, mintha előre megterveztük volna kormányzási szögeinket. A műszer viszont megjeleníti az adott útvonalszakasztól való eltérésünket is (Cross Track Error – XTE) és a térnyerést (Velocity made good – VMG), amely akkor jöhet jól, ha nem tudunk egyenesen vitorlázni a betáplált pontra (pl. cirkáláskor).
A GPS-ben elmenthető és a papírtérképen is jelölt utipontokat különböző módon is használhatjuk. Jól megtalálható utipontokhoz a GPS megadja a távolságot és a szögeket, s ezekkel meghatározható a pozíciónk, gyakran egyszerűbben és pontosabban mint a szélességi és hosszúsági metszéspont bejelölése. A gyors hozzávetőleges helymeghatározást szolgálja egy útipontból indított szög- és távolsági háló megrajzolása. Így a megtett út és a irányszög alapján a hálón belül könnyen megtalálható a hajónk pozíciója. Két pont között megrajzolható a keresztmozgás kontrollálását elősegítő „létra”, mely szintén segítséget nyújthat part menti vizeken való hajózáskor.
A GPS adatok másodlagos ellenőrzése azonban mindig időben való elmaradást jelent. Ezért veszélyes területek közelében célszerű saját kézbe venni a tájékozódást. A GPS adatokat pedig ellenőrizni kell irányszögek vételével, ha van, radarral, távolság- és mélységmérővel, s ehhez segítséget nyújtanak a megfelelő térképezett tereptárgyak (pl. bóják) is. A pozíciónkat pedig rendszeres időközönként rögzíteni kell a térképen és a hajónaplóban.
Az elektronikus navigációt tovább segíthetik az általában GPS-szel is összekapcsolt elektronikus térképek, melyeknek különböző fajtái találhatóak (raszterizált- illetve vektoros). További navigációs eszközök a már említett mélységmérő, melynek általában lehet állítani az érzékenységét, a megtett út meghatározására is alkalmas sebességmérő (melynek pontossága változhat a lerakódásoktól, így rendszeres időközönként tisztítani szükséges), valamint a radar, amely nemcsak navigációra használható, de rossz látási viszonyok között különböző objektumok azonosítására és az ütközések elkerülésére is (világosan mutatja hogy az érintett felek ütközéshez vezető útirányt tartanak-e). Persze kisebb vitorlások nincsenek felszerelve radarral, s már kevésbe elterjedt a rádiójelek irányának meghatározására szolgáló eszköz (Radio Direction Finder - RDF) is, melyek a GPS előtt elsődlegesek voltak a navigációt elősegítő rádió-jeladók (mely kvázi a világítótorony rádiós megfelelője) által leadott jelek azonosításában. Végül érdemes megemlíteni a VHF rádió navigációs felhasználását is. A megfelelő csatornák rendszeresen sugároznak akár az időjárásra vonatkozó, akár a navigációt is jelentősen érintő (pl. víz alatti kábelfektetés vagy egyéb kikötői) információkat. A hajózás során győződjünk meg arról hogy figyelemmel kísérjük az érintett csatornákat.