WasserStart Sportkör

Anabázisom legújabb állomása Raglan lett, ahol már jelentős lazázás folyik lakossági és turista szinten egyaránt. Ez egy kis falu, egy öböl (vagy inkább csatorna) mélyén. Tulajdonképpen nagyon érdekes lehet(ne) kajakkal körbejárni ezeket a belső vizeket, de gondolom idáig ritkán jut el az ember mert néhány kilométerre ott a tengerpart, ahol teljes erővel dübörögnek a hullámok, alap hogy mindenki lejár szörfözni. De még a házak külső falán is szörfdeszka a díszítés. Itt a helyi csóringer szálló már tele volt, úgyhogy átirányítottak egy magánházba, ahol bizonyos szobákat a (müncheni illetőségű) tulajdonosnő kiad az utazóknak. Itt további németekre bukkantam, és ugyan a szóbeszéd csak szörfről (értsd: hullámszörf) és kite-szörfről szólt, reménykedtem hogy azért találok windszörföt is, neadjisten talán bérelni is lehet.

A partvidék hangulata nem éppen a Mediterráneumot idézi...

De visszatérek az előzményekre. Aucklandből a helyi vidéki tömegközlekedést bonyolító ún. "nakedbus" busszal indultam délnek, azzal a céllal hogy az Új-Zéland északi szigetének nyugati (a Tasmán tenger felöli) partján fekvő Raglant meglátogassam az aucklandi backpackers hostelekben meggyötört testem és szellemem rehabilitációja végett. Az úticélt csak előző nap találtam ki, ugyanis találkoztam egy "Lipi" becenevű helyi szörfös magyarral, közben még egy helyi magyar (bodyboardos) párral is összefutottunk, és ők mondták hogy menjek Raglanba. Ezzel el is dőlt a dolog (bár akkor fogalmam sem volt hogy merrefele lehet), másnap pedig elindultam. Nagyjából a terv az, hogy hétvégén találkozom Lipivel valahol Taranakiban, gyárlátogatást teszünk a Carbon Art műhelyben, utána pedig pl. rommá szörfözzük (windszörf) magunkat. Taranaki előtt pedig megvizsgálom a (hullám)szörfös hely hírében álló raglani partvidéket.

Másnap tehát buszra szálltam. Mivel alapvetően fogalmam sem volt arról, hogy kb. merrefele és meddig utazom, előrementem kikérdezni a sofőrt. Amikor felém fordult, földbe gyökerezett a lábam: Bundás állt előttem! Legalábbis egy pillanatig azt hittem, ugyanaz a szakáll, testalkat és mosolygós arckifejezés. Aucklandből az út előszörf Hamiltonba vezetett. A másik busz Raglanba kb. egy óra lehetett. Itt már kezdett elég jó lenni a látvány, legfeljebb már csak Skócia vagy Írország vidékeivel lehetne párhuzamot vonni. A sofőr úgy vezetett a kanyargós utakon, hogy alapvetően halálfélelmem volt, de hát nekik is kell egy kis izgalom az itteni unalmas életben. A tengerhez közeledve elkezdtek megváltozni az út menti épületek is, a kedvencem egy lerobbant viskó volt, nagy betűkkel kiírva, hogy "ART! Stop here!" És persze itt is egy szörfdeszka rászögelve a falra. Jó lett volna leszállni hogy megtudjam, miféle "art" volt ott, főleg hogy arra a felirattal fel is voltam szólítva, de nem volt elég jó a kezdeményezőkészségem, és mire észbe kaptam, már robogtunk (eszelősen száguldoztunk) tovább.

Raglanban megérkeztem után tájékozódó sétára indultam. Az úton bementem egy magányosan álló szörfboltba, a japán eladónő végigmutogatta a deszkákat. Elképesztően szép egyedi készítésű deszkák voltak itt, és persze mind ott készül a hátsó műhelyben. Még mindig gondolkodom azon hogy megvegyem-e. Jó órát gyalogoltam mire a dombokat megkerülve kiértem (késő délután) a partra. Még sosem láttam fekete homokot; itt az volt, nagyon finom szemcsés különben, itt-ott kagylók, de alapvetően egy nagyon lankás homokpad, nyilván ideális szörfözéshez. Vízi aktivitást már nem láttam, csak (kutya)sétálókat. Erről jut eszembe, hogy másnap láttam olyan családot, ahol a szülők kutyákat, a gyerek egy bodyboard-ot sétáltatott (mármint ugyanolyan mozdulattal húzta maga után a deszkát a homokban, mint egy méterrel előtte a szülők a kutyá(ka)t). A tenger itt már elég monumentális, de mégsem annyira kietlen a táj, mint Írországban. Vissza a faluba későn érkeztem, csípős déltengeri szél fújt, idegen arcok lézengenek itt-ott a furcsa kis épületekben, végül betértem a helyi koreai büfébe, ahol a tévében egy csehszlovák-brazil-koreai szappanopera ment, koreai szereplőkkel (néha zenés betét is volt, ilyenkor kb azt énekelték hogy "tying-tyong-ping-pong"). Érdekes módon a kávézók és éttermek nagy része vacsoraidőben (a szupermarkettel együtt) már zárva van, de ez nyitva volt és elég olcsónak is bizonyult.

Másnap jó hosszú gyalogutat követően értem ki tehát a partra, ahol gyors ruha- és deszkabérlés következett (longboard), és irány a daráló! A hullámok a partról nem tűntek nagynak, annál inkább a vízben; gyakorlatilag centinként vonszoltam előre magam, hogy egy-egy masszív hullám másodpercek alatt visszaröpítsen a part felé. Néha úgy éreztem, egyszerűen nem haladok semmit kifele, pedig megpróbáltam mindent: kézben vinni a deszkát, hason fekve úszni rajta, különböző testtartásokat stb. De nagy kínszenvedés, ráadásul elég rossz hatásfokkal, azért a néhány csúszásért amivel pillanatok alatt kinn vagyok újra a parton. Persze szuperjó sport, arról nem is beszélve hogy botcsinálta német szörfinstruktorom tanácsait követve (ő is kb. a napokban kezdhette a dolgot) gyakorlatilag egyből sikerült felállni a deszkára (szerintem alapvetően jobban megy nekem mint neki). A siklással sem volt tehát alapvetően gond, persze itt véget is ér a dolog, gondolom innentől még egy pár hónapig kellene nyomatni míg úgy rendesen megtanulnám irányítani, nagyobb hullámokban. Arról nem is beszélve, hogy a hullámokat is kicsit más szempontból kell "olvasni" tudni mint windszörfözés közben. A menők hihetetlen látványosan mennek, de állítólag tegnap nem volt jó nap a szél miatt, ami kicsit elrontotta az ideális hullámokat.

A hullámlovaglás megtanulásának ideális menete esetleg egy-két óra oktatás, majd az első relatíve hosszú szörfdeszka (és hosszú ruha, ha lehet térderősítéssel) megvétele és vég nélküli szörfözés, lehetőleg minden munkanap, munka után. Elég jó fizikai megterhelés is: egy-két órával naponta simán elvan az ember. Az igazi szörfösök akár egész nap is küszködnek, de ha elkapnak egyetlenegy igazán jó hullámot, akkor már megérte. Érdekes hogy bár egy-két motorcsónak, kifelé nem vontattak senkit, mindenki úszik/sétál befele mint a güzü. A technika nagyjából a következő: miután az ember rögzítette a biztonsági hevedert a lábán és beúszott a megfelelő mélységbe (ez már elég embert próbáló, technikailag is, de tanuláshoz bőven elég a derékig érő víz), kinéz egy megfelelő hullámot. Igyekszik előtte a deszkán hasalva a hullámmal egy irányba evezve felgyorsulni, majd amikor a hullám utoléri és elkezdi felgyorsítani (ilyenkor még nagy a kísértés hogy hason fekve végigsiklasson), fel kell állni a deszkára, és suhi! Tulajdonképpen a lényeg a deszkára való felállás. Ennek is többféle technikája lehet, az alaplépéseket érdemes még a parton begyakorolni. Hasalásból fekvőtámaszban felnyomja magát az ember, a leendő hátsó lábát térdben felhúzza és kicsit keresztben leteszi a talpát, majd a másik lábát is felhúzza és belép a két keze közé, a lábfejet a deszka hossztengelyéhez képest 45 fokban elfordítva, és már csak fel kell egyenesedni. Hogy melyik láb kerül előre és hátra, az megszokás kérdése, alaphelyzetben abból kell kiindulni, hogy ugyanaz a lábtartás mint amit a snowboardon használ az ember. Persze sok múlik azon is hogy a deszkán hova terhel az ember, még ha a longboard elég megbocsájtó is; nagy hullámon jelentősen hátrébb kellett terhelni, különben a deszka orra lefúr és a bukóhullám deszkástul egy pillanat alatt elég látványosan átforgatja leendő szörföst. Felállni a deszkán nem egyszerű; egyrészt a sok úszástól már fáradt az ember, másrészt pedig a hullám megemeli a deszka végét, így az előrefele lejt felgyorsulás közben (fekvőtámasz emelt lábakkal). A deszkán állva siklás közben minél inkább hajlítani kell a térdeket, így sokkal stabilabb a menet, az irányítás innentől kezdve gyakorlatilag olyasmi, mint egy funboardon csak rigg nélkül. A nagyon flexibilis tanuló deszkák gyakorlatilag valamilyen EVA-paddal vannak borítva, a jobb cuccok teljesen simák, ezeket vaxolják használat előtt hogy ne csússzon (állítólag egy vaxolás kb. egy hónapig bírja). A windszörfhöz hasonló footpad csak az elég kicsi deszkákon van, csak hátul, az első láb helyét azokon is vaxolják. Nyilván minél kisebb a deszka annál jobban manőverezhető, de sokkal nehezebben is siklik meg. Egy vadonatúj középkategóriás deszka ára kb 5-600 helyi dollár (kb. 70-80e ft). A piac elég pörgős, ugyanis sokan szörfözni utaznak ide, egyből vesznek egy deszkát, elutazáskor pedig eladják, sokszor akár szörfruhával együtt. Így már Aucklandban is, bárhol száll meg az ember, találhat ilyen hirdetéseket az üzenőfalakon. De a helyiek az új-zélandi aukciós weboldalon, a trademe.co.nz-n bonyolítanak szinte mindent, itt minden beszerezhető az autóktól kezdve a windszörf cuccokon keresztül az albérletig. Ha az idetévedt utazó a hasonszőrű backpackersekkel szeretne (akár szörfös) információkat cserélni, a backpackerboard.co.nz oldal fórumai is hasznosak lehetnek. Tehát teljesen reális elképzelés az Új-Zélandra utazó fiktív magyarnak: korábban nem szörfözött/windszörfözött, de elutazik Új-Zélandra szörfözni; érkezés után azonnal vesz egy kocsit (800-1000 dollárból kellene megoldani, és ez csak ideiglenes kiadás mert elutazás előtt/után el tudja adni viszont Új-Zéland kifejezetten autós hely), vesz egy deszkát max. 500 dollárért (ezt is eladja hazamenetel előtt ha akarja), és a legolcsóbban nagyságrendileg napi 20 dollárért tud aludni ilyen-olyan backpackersekben (a kétágyas szobák kb. 60 dollárba kerülnek; de úgy tűnik hogy a kisebb tengerparti szörfös helyeken jelentősen jobbak a tömegszállások mint Aucklandben). A hullámszörfözés lényege szerintem a következő: nem kell hozzá sok minden csak egy deszka és szörfruha, akár tömegközlekedéssel is jól lehet mászkálni vele (de motorost is láttam aki valahogy a gép oldalára eszkábálta a deszkát), és bárki elkezdheti, nem kell hozzá sem annyi speciális cucc mint a windszörfhöz vagy a kite-hoz, ezért olcsóbb is és nincs vele macera; csak megfelelő part kell hozzá, az pedig van itt dögivel. Jó buli+tengerpart, szóval érthető hogy ez gyakorlatilag népsport itt. Úgy láttam hogy még az iskolák is lejárnak a partra úszás- és szörfoktatásra. Az óriási tengerpart ezen kívül használható másra is, láttam viszonylag sok bodyboardot is valamint a homokpadon fel-alá rohangáló kerekes járműveket is amiket kite-ernyővel húzattak.

Látványban azért eléggé hiányzott a windszörf, hazafele menve a tengerparton csak kite-osokkal találkoztunk, azután végre mégis felbukkant egy aki épp kijött a partra, tőle megtudtam, az összes helyi windszörfös gyakorlatilag átnyergelt kite-ra. Néhányuk benn vágatott a nyílt tengeren az elképesztő hullámok között. Állítólag látványnak sem utolsó, amikor a bukóhullám csövében nem is látszik a szörfös, csak az ernyőt tartó zsinegek állnak ki és vágják a vizet. Különben nem minden kite-os használ sima kite deszkát, némelyek szörfdeszka alakú deszkákkal kísérleteznek. A parton különben megfordul mindenféle náció, legtöbben persze németek, de már jelentős számú amerikai népség is van (beleértve a dagadt fenekű kaliforniai csajokat).

Társadalmi észrevétel: a svédek elhagyták a körletet, viszont megérkezett egy elég bohém japán különítmény, akik ma reggel 7-kor elindultak szörfözni, alig kelve ki az ágyból (iszonyatosan fúj a szél és rémisztő hideg van, én a házban is majd megfagyok).