WasserStart Sportkör

Az Adria Magyarországról talán a legelérhetőbb tengeri szörfös és vitorlázó helyszín, gyönyörű tengerpartjai és a Dalmát szigetvilág pedig nemcsak a sportolóknak tartogat élménydús napokat. Nem csoda, hogy néhány óra autópályázás árán szörfösök és barátaik/családjaik többé-kevésbé rendszeresen lejárnak. A horvát tengerparton természetesen számos szörfös helyszín található, a nyáron viszonylag szélbiztosabb helyek közé tartozik Bol és Viganj-Orebic. Bóra vagy egyéb időjárás front közeledtével azonban érdemes akár csak egy-két napra leugrani, és akkor még az Isztriánál sem kell messzebb utazni. Ilyen esetekben Premantura partvidéka adja magát.
A Wasserstart részéről 2009-ben Szaki szörfözött arrafelé. Az oldal szerkesztősége részéről felkérjük, hogy röviden ismertesse a hely legfontosabb jellemzőit és hogy mivel/hogyan érdemes arrafelé szörfözni, milyen költségekkel kell számolni.

A szezon kezdetekor azonban még nem merült fel semmi ilyesmi. A sok tennivaló közepette egy görögországi szörfözés tervezgetése luxusnak tűnt volna; persze jómagam nem is igazán tudtam érthettem volna hogy miről van szó. Vitorlásversenyzőként ugyan több európai vízi helyszínen jártam, közülük nem egy híres szörfparadicsom is: Mar Menor (Spanyolország), Garda-tó (Olaszország), Adria, Ligúr tenger, Északi-tenger stb. Főleg az adriai tapasztalatok tűnhettek volna relevánsaknak. Ha néha-néha eszembe is jutott Rodosz, legfeljebb annyiban gondoltam rá, hogy biztos jó, biztos szuper, nagyjából olyan lehet mint az Adria, de hát én a Balatonon is imádok szörfözni, minek még utazni is. Tény, hogy némi hiányérzetem, jól elfojtva, már jó ideje volt; barátaink és szörfös ismerőseink már évek óta rendszeresen jártak ki, évekkel ezelőtt pedig kétszer is elmaradt az utam: egyszer még Somogyi Lacival beszéltem komolyabban egy rodoszi útról, egy másik alkalommal pedig már a repülőjegy is megvolt, csak sérülés miatt kellett itthon maradnom. De, ismétlem, mindezek csak ködös érzetek voltak, pedig kollégánk, Szaki már gyakorló Rodosz-hívő és utazó volt.
Amikor azonban Szaki izgatottan felhívott hogy már megvette az akciós jegyet őszre, megindult a lavina – egyből előkerültek a pro érvek. Nemcsak én ütemeztem be az utat, de némi hezitálás után Pocok is, és hamarosan a többi haver és ismerős, mármint azokat kivéve, akik az Alpesi Club és a Spartacus Vitorlás Egylet környezetéből már eleve készültek az útra. Talán nem volt a legjobb ötlet, hogy mindhárman egyszerre hagytuk ott a Wasserstartot, de így mindenesetre együtt volt a banda. Augusztus 29-én szombaton, miután sikerült átesni a trükkös becsekkoláson, végre felszálltunk. Nem szervezett útként utaztunk tehát, hanem elsősorban saját elhatározásból, de barátokkal; és még több régi és új ismerős volt már kinn Rodoszon.

Prassonissi Rodosz szigetének déli csücske, jelentős autóútra a repülőtértől és a fővárostól. A transzfert a szállással együtt oldottuk meg, mint szinte minden magyar aki Prassonissire jön: Bendegúz, az ottani magyar táborvezető várt minket a kisbusszal. Elég felemelő érzés az őszülő Balatonról átkerülni a döglesztő görög szigetvilágba; és érkezéskor a prassonissi szoros látványa a magasból elég meggyőző (érzésre hasonló, mint amikor valaki a felső útról megpillantja alant a Garda-tavat és a vízet szántó szörfösöket). Harminc fok, szikrázó napsütés (sehol egy felhő), csillogó égszínkék tenger és masszív ötös szél.
Prassonissi egyik fő természeti jellegzetessége a viszonylag kietlen táj – és a német lakóautók tömege. Infrastruktúra gyakorlatilag nincs; az ellátást két bolt, két étterem és az ez utóbbiakhoz kapcsolódó néhány apartmanház biztosítja (aki itt szeretne lakni, annak jó előre kell szállást foglalnia). Ennek megfelelően a higiénikus facilitások igen korlátozottak a nomád „homoklakó” szörfösök részére. Szerencsére a helyiek alapvetően rugalmasan állnak a kérdéshez: természetesnek számít az éttermi wc-k külsős használata, valamint egy út menti zuhanyzó is rendelkezésre áll. A (népszerűbb) boltban külön konyha és hűtőszekrény áll a vásárlók rendelkezésére. Kívül a terület alapvetően homokdűnékből áll, amelyet kimondott-kimondatlan helyi törvényszerűségeknek megfelelően kell használni. Így például viszonylag meghatározott helyen vannak a különböző (lakókocsikra) épülő táborok; bár kempingezni elvileg nem szabad, az egyes lakóautókhoz tartozó (sátor)táborhoz tartozva el lehet táborozgatni. Persze a legközelebbi faluban is lehet lakni már kiépített körülmények között, csak akkor valami járműre van szükség a közlekedéshez (ez nem probléma itt, a legtöbb komolyabb településen lehet autót vagy robogót bérelni).
Mi wasserstartosok Bendegúz táborában laktunk, mint a legtöbb olyan magyar aki társaság nélkül vagy néhányadmagával jött. Kinn volt az Alpesi Club is Körtemiki és Balu vezényletével, velük is jó néhány „sparis” és síelő. Bendegúz tábora ideális a táborozást szerető utazóknak: szinte minden, ilyen helyen kívánható kényelem rendelkezésre áll: árnyék, szék, árnyékszék, asztal, főzési lehetőség, sátor. A kényelmesebbek upgrade-elhettek a lakókocsis ágyakra is. Szaki a jól bevált módon a bozótban, hintaágyon aludt; én nekem a sátor tökéletes volt. Néhány dologhoz azért hozzá kell szoknia az újoncnak; a homok mindent kezd elborítani, a sós víz néhányunknak szokatlan lehet, azonkívül a tenger morajlása és az állandó szél (és a sátorlapok csapkodása) zavarhatja az alvást. Ez utóbbiakat illetően a motorosok előnyben vannak: a füldugó használata megoldja a problémát, ezt ne felejtsük otthon (az esetlegesen horkoló sátorlakókról nem is beszélve).

Prassonissin három szörfkölcsönző szolgálja ki a cucc nélkül érkezőket: az osztrák Procenter (Neilpryde vitorlák, JP deszkák), és két lengyel (az egyik North és Starboard deszkákkal, a másik pedig Naish vitorlákkal és RRD deszkákkal?), mindegyik természetesen elérhető interneten. A kölcsönzési árak hasonlóak; ketten is lehet szörfcuccot bérelni, ilyenkor némi felárat kell fizetni. A bérlés nagy előnye, hogy a kiválasztott alapdeszkához bármikor bármilyen rigget lehet választani, de ha nagyon kell, a deszkát is ki lehet cserélni. Mivel mindhárom kölcsönző ipari mennyiségben kölcsönöz cuccot, általában nem gond a csere, akár többször is napközben. A kölcsönzés anyagi és fizikai előnyei: nem kell repülővel szállítani a cuccot (kockáztatva mind a szállítási sérüléseket, mind az „elkallódást”), megérkeztekor sokkal mobilabb az ember (stoppolás, utazgatás), és garantálva van a jó minőségű, és az időjárási körülményeknek és a felkészültségnek megfelelő felszerelés. Két hétre azonban már anyagilag általában jobban megéri saját cuccot hozni, és azon persze minden (papucs, szkeg, trapéz stb) egyből úgy van beállítva ahogy a tulajdonos szereti. Természetesen mindhárom kölcsönzőben be lehet iratkozni oktatásra is.

De térjünk vissza képlékeny társaságunkra! A három wasserstartos „alapító atyán” kívül ott volt Gyuri és Albi, hamarosan befutott Bori, a második hétre befutott Bea is. Sajnos Réka és Bezerédi Miki éppen megérkeztünk kor utazott haza; ők egy héttel korábban, nagyjából az Alpesi Clubbal együtt érkeztek. Persze az ott lévő magyarok jelentős részét ismertük Földvárról, vagy a Balatonról: Körtemiki, Balu, Goszleth Marcel, Szilvi, Pfenningberger Andriska, Hami, Bálint úr, Papp Dávid, Szépfy Marci, Gyöngyike, Tuss Réka, Sassi, Anna és még sokan mások. Szinte mindenki a két magyar táborhoz, Bendegúzéhoz vagy az Alpesi Clubhoz tartozott, mármint szállás szempontjából. Ennek ellenére találkoztunk még magyarokkal, néhányan (pl. Keszler Berci és barátai) és egy debreceni srác is az éttermeknél lévő apartmanokban laktak. Persze szinte mindenkivel összebarátkoztunk, hiszen ide tényleg azok jöttek akik nagyon szeretik a szörfözést (bármennyire is különc figurának számíthatnak hozzánk hasonlóan a civil életben), s ez megalapozta a jó hangulatot. A lakókocsiban lakott Laci Szegedről: ő nem sajnálta tőlünk, „zöldfülűektől” a helyi viszonyokkal kapcsolatos tanácsokat; gyorsan vettünk is tőle egy vitorlát, biztos ami biztos. Egy negatívumot kénytelen vagyok vele kapcsolatban megemlíteni: Frank Zappa ’The Grand Wazoo’ című lemezéért kevésbé lelkesedett mint ahogy az jogos lenne. Nagyon jókat szörföztem reggelenként az egy hétre érkezett Vahurral (?) (vau111), aki nem is sejti, hogy alteregója valakinek akit nem is ismer. Több halhatatlan tette közül az egyik az volt, hogy az otthoni szalámi csomagolását képező kanadai újság gyerekrovatában felfedezett egy tintahalakról szóló képregényt: ez a továbbiakban a tábor kulturális csúcspontjának számító olvasmányává vált.

Nagyon jól összebarátkoztunk Nonóék hármasával is; ők nemrég tanultak szörfözni és elég jól tudtak már haladni a rodoszi erős szélben. Misi pedig oroszlánvadász felszerelésében azt hiszem egyedülálló szörfös jelenség volt a vízen. A táborban lakott még Alpár, aki szinte mindig egy 6.0-ás Neilpryde vitorlával nyomatta, vele együtt gyakoroltam a hullámos vízen való halzolást. A zenefelelős Domán Bálint volt, aki – sí sérülései miatt – minden szörfözés előtt komoly bemelegítő- és gyógytornagyakorlatokat végzett. Ezek nekem is igen hasznosnak bizonyultak. A második hetünkben megérkezett még Kriszti egy igen szép Tabou deszkával, valamint a sí edző András, akit gyakorlatilag 15 éve láttam utoljára, amikor még síedzésekre jártam a BKV-ba. Jött egy srác motorral is, egyenesen Magyarországról – ez nem lehetett rossz túra. Természetesen külön meg kell említeni Bendegúzt, aki nemcsak a tábort tartotta fenn és oldotta meg a táborlakók számos kisebb-nagyobb problémáját, de gondoskodott a jó hangulatról is. A társasági élet kiemelkedő eseménye volt a szomszéd faluba való utazás egymás hegyén hátán a buszban, és a gyrosozás a helyi büfés Albánnál, aki valószínűleg már zsenge gyermekkorában is matematikai nehézségekkel küzdött, azóta pedig csak romlott a helyzet. Jó viszonyt alakítottunk ki a szomszéd osztrák lakókocsival és az egyik helyi lengyel szörfössel, Krisztoffal is. A Procenterben különben néha Metaxa partit rendeztek, ez különösen a sparis szörfös különítményt terhelte le a másnapra nézve. Hangulatos sörözés szokott kialakulni nemcsak az étteremben, hanem a (népszerűbb) bolt előtti lépcsőkön is; ilyenkor előfordult az is, hogy valaki egy autóval odagurult, és onnan nyomatta a zenét.

Általában véve Prassonissire nehéz lenne azt mondani, hogy hangulatos meghitt szörfözés helyszíne lenne, hiszen itt tényleg „ipari” volumenű szörfözés zajlik (néhány kite-al kiegészítve). Mégis a sivatagi környezet, a civilizált világtól való viszonylagos távolság és a tábor a sok hasonszőrű és mégis sokféle táborlakóval igen jó és bensőséges hangulatot eredményezett. Azonkívül: stressz nincs, az otthoni dolgos mindennapok nyűgeinek nyoma sincs. A kietlen hely a turisták tömegeit (ami egyébként Rodosz történelmi városaiban olyannyira jelen van) is távol tartja, legfeljebb néhány kiránduló megy fel a környező hegyekre és a kilátóhoz. Hogy ez az egész atmoszféra mennyire széles skálát tud magával ragadni, azt nem is magunkon (fanatikus szörfösökön) tudtam lemérni, hanem azokon az ismerőseinken, akiket otthon szinte csak öltönyben látok, és korántsem elsősorban a szörfözésről szól az életük. Ők – némi meglepetésemre – éppúgy élvezték ezeket a „nomád” körülményeket mint mi. Nyilván családdal, gyerekekkel kicsit más lenne a helyzet, de ahogy korábban említettem, a környező falvakban nem gond kiépített szállásokat találni.
Ugyancsak kellemes tapasztalat volt, hogy a relatíve kezdőbb szörfösök mennyit fejlődtek az itt töltött egy-két hét alatt. A Balatonon a nehéz körülmények miatt (rövid hullámok, pöffös szél) sokszor hónapokat, akár éveket vesz igénybe a wasserstart megtanulása; itt gyakorlatilag átlagosan egy hét alatt megtanulja kezdő szörfös. Ugyanez a helyzet a siklással: a papucsba beállás, a trapézba beakasztás és ráterhelés itt gyakorlatilag ideális körülmények között tanulható és gyakorolható. Természetesen a tanulók néha besodródnak, ilyenkor a mentőmotorosok kihúzzák őket, de itt ez mindennapos rutin, a tanulás része. Még egy tényező nagyban segíti a tanulást: gyakorlatilag több száz  szörföst lehet nézni naphosszat, ki hogyan hajtja végre a manővereket, de mindenki talál hozzá hasonló felkészültségű társakat is. A parton pedig mindenki mindenkivel átbeszéli a tapasztalatokat.
A teljesítmények önmagukért beszélnek: Bea megismerkedett az erősszeles szörfözés alapjaival és fő jellemzőivel, Albi, Bori, Pocok és Gyuri megtanulta (illetve újratanulta) a wasserstartot, Pocok és Gyuri tökéletesítette vágatási technikáját, én (Csipi) megtanultam a duck-jibe-ot, Szaki pedig éjt nappallá téve pörgette a szörföt olyan módon hogy a néző is belezavarodott (a különböző manővereket illetően lásd hamarosan a technika és filozófia rovat leírásait Szakács mester tollából). Nonóék megtanulták a szörf kezelését erős szélben, Körtmiki backloopot, Domán frontloopot ugrott. Keszler Berci még tovább tökéletesítette a szlalomcuccal mérgezett egérként való föl-alá rohangálást a vízen. De ezek csak a száraz tények; a lényeg azt hiszem az az inspiratív és baráti környezetben eltöltött, csak a sportra és kikapcsolódásra szánt két hetes időszak volt, ami szellemi táplálékot és motivációt jelent a további fejlődéshez. Bebizonyosodott, hogy korcsoportra, nemre, tudásszintre és társadalmi állásra való tekintet nélkül Rodosz mindenki számára tartogat valami értéket, ami jóval túlmutat azon hogy egyszerűen egy technikai sportban tökéletesíti magát az ember.
Bár általánosan követett napirend nincs (hiszen ez ízlés és a szélviszonyok függvénye is), én igyekeztem a következő rendszert tartani: reggel viszonylag korai ébredés (nem is lehet sokáig aludni a hőség miatt), és irány a tenger, hogy a lazító úszással kicsit bemelegedjenek az ízületek. Ezután reggeli a boltban. Bezerédi Mikiék utasításait követve én általában frissen készült sajtos-sonkás pitét fogyasztottam, ipari banánlével leöblítve. Persze néha színesítettem a menün, de odáig (egyelőre) nem jutottam el mint Gábor, aki műzlitálanként egy fél kiló kristálycukrot is elfogyasztott, hogy tartalék energiája is legyen az egész napos szörfözéshez. Ideális esetben, amikor reggel is fújt a szél, igyekeztünk mihamarabb vízre szállni, hogy még a kölcsönzők nyitása és a tömeg megjelenése előtt nyugodtan hasíthassunk. Szaki rendkívül céltudatosan egyből lement a síkvizes terület túlsó sarkába gyakorolni; én általában úgy indultam neki, hogy párat megyek a hullámos oldalon, és majd utána átmegyek a síkvízre. Itt rendszerint meg is akadt a terv: annyira élveztem a hosszú tengeri hullámokat, hogy nem volt szívem lemenni a túloldalra. Bori, Albi és Pocok Szakihoz hasonlóan inkább a síkvizes részen egerészett, a sziget felőli sarokban; ott közelebb voltak a kölcsönzők (Bori és Albert közösen béreltek), és jól lehetett gyakorolni a manővereket.
Optimális esetben (azaz igazából sosem alakult így) délelőtt-délután két-két órát szörföztünk, ez bőven kivette az erőnket. Énnekem a sok nyári szörfözés miatt nem volt izomlázam; de az ínak/ízületek éppúgy elfáradtak, az első hét végére egyre többet kellett pihennem. Mindegy, a többi szörfös parton való nézése éppen elég tartalmas program mindenkinek aki éppen nem vágat a vízen. Noha igazi nagymenő akkor éppen nem volt Prassonissin (Kauli Seadi júliusban volt ott és ugrott dupla loopokat), a középkategóriás menők vagy éppen a szépen végrehajtott alapmanőverek is elég látványosak és adnak agymunkát rendesen a külső szemlélőnek. Délben pihenő a tábornál, ebéd, esetleg alvás, találkozás azokkal akik a másik oldalon voltak. A pihenő akár órákig is eltarthat, hiszen már jó fáradt mindenki, esetleg az esti sessionre pihennek rá; vagy ha „big day” van, pár óra alatt alapvetően mindenki kidől. Az este szintén a nyugalomról és a pihenésről szólt, a száz méterre morajló tenger zajával a háttérben.
Ahogy haladtak a napok, szépen lassan beköszöntött az ősz is; ez igazából egyelőre csak az erősebb esti lehűlésből volt érezhető. Szépen lassan fogyatkoztak az emberek; az Alpesi Club, és Bori, Pocok és Albi egy hét után hazament, és elvileg fogyatkozott a német lakóautók tömege is. Jöttek azonban új arcok is, és az élet ment ugyanabban a rendben mint korábban, egészen addig amíg egy óriási esővel együtt el nem jött a hazaút napja. Jövőre ugyanekkor ugyanitt!